Teljesen nyilvánvaló körülmény, hogy egy város életében az innovációs potenciált az oda érkező befektetői tőke és a helyben meglévő tudásanyag határozza meg. Utóbbi tényező esetében kiemelt szerepe van a felsőoktatásnak, hiszen az egyetemek, főiskolák tevékenysége nemcsak a felsőoktatásra szorítkozik, de ezeknek az intézményeknek kiemelt szerepük van a helyi gazdaságban is: egyrészről biztosítják a helyi tudás folyamatos utánpótlását, másrészről pedig kutatás-fejlesztési tevékenységükkel (együttműködésben a helyben működő vállalatokkal) maguk is részt vesznek az érintett térség innovációs jellegének erősítésében, a modern gazdasági környezet kialakításában.
Pécs városa rendkívül szerencsés helyzetben van, hiszen az itt működő felsőoktatási intézmény nemcsak az ország első egyeteme, de mára már nemzetközi hírű tudáscentrummá is kinőtte magát.
Ebben a fejezetben Ön részletes információkat kap az egyetem rövid történetéről, ismert oktatóiról és hallgatóiról, megismerheti az ott folyó tudományos és kutatási munkát, az egyetem zászlóshajójának tekinthető kutatóközpontot, továbbá a PTE, a város és a helyi gazdaság kapcsolatát is.
Ezek az információk együttesen szolgálják, hogy az érdeklődő befektetők már előzetesen megismerjék a helyi innovációs és szakmai együttműködési lehetőségeket és ennek alapján tudják meghozni üzleti-befektetői célú döntéseiket.
Reméljük, hogy a közölt adatok, tények és információk alapján Ön is Pécset választja!