Az elmúlt mintegy 10 évben a baranyai megyeszékhely jelentős fejlődésen ment keresztül. Ennek a folyamatnak egyértelműen az Európa Kulturális Fővárosa cím és a köré szerveződő fejlesztések jelentik a zászlóshajóját, hiszen nemcsak a város külleme változott előnyére a közterek felújítása révén: a Kodály Központ, a Zsolnay Negyed, a Nagy Kiállítótér, valamint a regionális könyvtár és tudásközpont növelték a kulturális kínálatot, egyúttal bevételtermelő tevékenységünk eredményeként a helyi kulturális ipar meghatározó szereplőivé váltak. A helyi kreatív és kulturális ipar nagyívű fejlődéstörténetéhez kapcsolódik a pécsi állatkert fejlesztése, a mecseki turisztikai élménylánc kiterjesztése az agglomerációra, a vallási és történelmi kulturális hagyatékot termékké, termékcsoporttá alakító Értékes Pécs is. Pécsnek nem terméke a kultúra – a város öröksége és a benne élők jelentik magát a kultúrát. Mindezt 2000-ben az UNESCO is felismerte és a város ókeresztény temetőjét a világörökség részévé nyilvánította.
A tudás városa
Városunk egyik büszkesége az első hazai egyetem címét birtokló Pécsi Tudományegyetem (PTE). Az intézményt 2015-ben a Webometrics a világ 1000 legjobb egyeteme közé választotta (hazai rangsorban az ötödik), megelőzve többek között olyan neves intézményeket, mint a kaliforniai államai egyetemek (Fresno és Los Angeles), vagy éppen a Bukaresti Egyetem. A PTE-n évtizedek óta minőségi jogász- és közgazdászképzés folyik, kiemelkedő a felnőttképzési tevékenysége és élenjáró az orvosi-biológiai, valamint mérnökképzésben is. Kutatási tevékenysége világszerte ismert és elismert. A közelmúltban az intézmény egyik legnagyobb volumenű fejlesztése a Szentágothai János Kutatóközpont kialakítása, amely az idegtudomány, molekuláris biológia, épületenergetika, immunológia, valamint fizika-kémia területén szerez kimagasló eredményeket. Legalább ilyen fontos egyetemi fejlesztés a Klinikai Központ felújítása, korszerűsítése és bővítése 12 milliárd Ft-os támogatással, de ki kell emelni az intézményi felsőoktatási reform keretében végzett tudás- és tananyag-fejlesztést is - szinte minden képzés vonatkozásában. A városi tudásbázist jelentő PTE az elmúlt 7 évben 80 projektet valósított meg mintegy 50 milliárd Ft EU-s támogatással.
Az innováció és ipar feltörekvő városa
A kultúra és a tudás szövetségének egyértelmű következménye a kiteljesedő innováció. Pécsett a kutatás-fejlesztés melegágya és motorja a PTE, valamint azok a vállalkozások, amelyek a teljesen új, non-tradicionális szolgáltatási és termelési szektorban működnek. Kiemelkedő innovatív ágazatokat és így lehetőséget jelentenek a városban az orvosi-biológiai kutatások (új biomarkerek azonosítása, immunmechanizmusok komplex vizsgálata, magzatprotekció), a környezetvédelmi kutatások (energiatermelés, hulladékgazdálkodás), gépipari fejlesztések (alkatrészgyártás, forgácsolás), valamint az élelmiszeripar és a kreatív-kulturális ipar. Ahhoz, hogy a jelzett innovatív ágazatoknak hosszú távon is otthont adjon, Pécs rendelkezik mindazokkal a feltételekkel, amelyek révén megfelelően tudja szolgálni a városba települő vállalkozásokat:
Pécs önkormányzata rendkívül elkötelezett abban, hogy a várost még jobban fejlődő és egyre impozánsabb, élhetőbb településsé tegye. Mindezt a városvezetés meghatározott stratégiai célok, ehhez kapcsolódó beavatkozások mentén végzi úgy, hogy a bevont együttműködő partnerek körét is egyre szélesíti. Ki kell emelni, hogy a város fejlődésében az önkormányzati és állami szektor mellett kiemelt szerepe van nemcsak a társadalmi és szakmai szervezeteknek, de az itt működő vagy ide érkező vállalkozásoknak, befektetőknek is.
Az egyes almenüpontokban részletesen tájékozódhat a megvalósított pécsi projektekről.
Pécs várja Önt!