Mint az a város bemutatásából egyértelműen látszik, Pécs vállalatai, szakemberei a gazdaság, kultúra, szolgáltatások, innováció minden területén jelen vannak, mely jelentős potenciált biztosít, mind a befektetők, mind a település és az itt élők számára. A város gazdaságában, kultúrájában, K+F potenciáljában rejlő lehetőségek magasabb szintű kiaknázása érdekében jöttek létre az azonos területről érkező vállalatokat összefogó klaszterek.
A létrejött klaszterek célja, hogy a helyi vállalatokban és szakemberekben meglévő termelési és innovációs potenciált, az egyetem tudásbázisára építve továbbfejlessze, valamint, hogy az egyes területek képviselői egységesen, a kölcsönös előnyök kihasználásával, közös portfólióval jelenhessenek meg a piacon.
A közös fellépés eredményeképpen a pécsi központtal működő klaszterek mindegyike partnerként tud megjelenni a potenciális befektetők számára, egyszerre kielégítve annak szakmai és beszállítási igényeit.
A pécsi klaszterekben rejlő kiemelt potenciált jelzi, hogy a 3 (Biotechnológiai Innovációs Bázis Klaszter, Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter, Információmenedzsment Innovációs Klaszter) viseli a Nemzetgazdasági Minisztérium Nemzetközi és Klaszter Osztálya által, a kiemelkedő foglalkoztatási hatással, valamint export és innovációs potenciállal rendelkező szervezetek részére odaítélt, „Akkreditált Innovációs Klaszter” minősítéssel.
A menüpontban szereplő 12 db klaszter összesen 200 helyi és regionális KKV potenciális partnerségét mutatja be a befektetők számára.