hun eng deu

Interjú Dr. Merza Péterrel


2016-02-01

Társaságunk mint konzorciumi partner feladata elsősorban Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának szakmai képviselete, illetőleg a városi érdekek érvényesítése a térségi innovációs stratégiák és beruházások terén – foglalja össze a pécsi oldal szerepét a projektben Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.


Milyen szakaszban van jelenleg a projekt, melyek az aktuális teendők ezzel kapcsolatban?

A Támogatási Szerződés megkötésére 2015 augusztusában került sor, ezt követően azonnal megindult a kapcsolódó közbeszerzési eljárások lebonyolítása. A tudásmenedzsment stratégia készítése már folyamatban van, a további eljárások lebonyolítását követően a már említett többi feladat ellátását is haladéktalanul megkezdjük a kiválasztott szakértők bevonásával. Az előírt szerződéses határidőig, azaz 2015. október 31-ig természetesen minden vállalásunkat sikeresen teljesíteni fogjuk.

Milyen előnyei származnak a PVF Nzrt-nek illetve a városnak a projekt sikeres megvalósulásából?

A Magyar Tudományos Akadémia és az IBM 2011 nyarán publikált mélyreható, alapvetően a hazai nagyvárosok innovációs képességét vázoló kutatási jelentése Pécs vonatkozásában rendkívül árnyalt képet mutat. Míg az ún. humán alrendszerben (amit például a diplomások számában, az orvosi ellátás minőségében is vizsgálnak) a baranyai megyeszékhely előkelő helyen szerepel, addig az ún. „üzleti alrendszerben” (amely többek között a működő vállalkozások számát, az egy lakosra jutó K+F ráfordítást vizsgálja) a nagyvárosok rangsorában csak Miskolcot és Kőszeget előztük meg. A közlekedés alrendszerében és a városi szolgáltatások rendszerében közepes értékkel vizsgáztunk, ami jól mutatja az önkormányzatnak az innováció irányába tett eddigi hatékony lépéseit.

 Fel kell ugyanakkor ismernünk, hogy a korábbiaknál még hatékonyabban kell támogatni a vállalkozások Pécsre telepedését, ez pedig csak akkor történhet hosszú távon is eredményesen, ha szoros összefogás jön létre a város, a PTE és a kamara részvételével. A Tudás-Park egyértelmű célja, hogy a város innovációs lehetőségeit felmérje, azokra célokat és lépéseket fogalmazzon meg, ennek alapján pedig a korábbiaknál jelentősebben sikerüljön a tőke Pécsre vonzása. A legvégső cél természetesen a pécsi munkahelyek számának markáns növelése, hiszen ez biztosítja a lakosság megtartását, az élhetőség javítását is.

Jelenleg milyen lehetőségeik vannak a vállalkozásokkal való együttműködésre az innovációt tekintve? Egyáltalán ez a terület miként van jelen Pécs életében?

A Pécsi Városfejlesztési Nzrt. készítette a pécsi járás gazdaságfejlesztési programját és ennek során számos vállalkozás vezetőjével értekeztünk az ágazati problémákról, a kkv-k igényeiről és lehetőségeiről. Szinte egyöntetű vélemény volt, hogy erősíteni kell a pécsi vállalkozások beszállítói szerepét és hatékonyabban kell kiaknázni az itt lévő tudást - ezekhez ugyanakkor ide érkező tőke is szükséges. Ismerjük tehát a vállalkozások problémáit, konkrét elképzeléseink vannak a helyi gazdaság erősítésére, amik többek között ebben a projektben is tetten érhetők.  A hazai kutatási eredmények és saját tapasztalataink alapján is látszik, hogy meg kell teremteni azt az erős alapszerkezetet, amely javítja a város tőkevonzó képességét, ebben pedig az egyetemnek, valamint a kamarának is fontos szerepe van.

Mit várnak a projekt másik két szereplőjétől, a PTE-től és a PBKIK-tól annak érdekében, hogy sikeres legyen a projekt?

A 2014-2020-as fejlesztési ciklusra Pécs elsődleges stratégiai célja az „okos-zöld-termelő város” megteremtése – mindez nemcsak az intelligens szolgáltatások bevezetésére vonatkozik, hanem a tudásigényes, kreatív iparágak ide telepítésére is. A városi önkormányzatnak és a PVF Nzrt-nek (mint az önkormányzat városfejlesztési társaságának) ebben primer szerepe van. A hatékony fejlesztő munka ugyanakkor nem képzelhető el a tudást és annak pótlását biztosító Pécsi Tudományegyetem, valamint a helyi kkv-k összefogását, mentorálását sikeresen végző Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara  tevékeny közreműködése nélkül. Látni kell ugyanis, hogy széleskörű összefogás nélkül nem lehet sikeres városfejlesztés.