hun eng deu

Milliárdos fejlesztések a Pécsi Tudományegyetemen


2016-02-09

Magyarország kormánya a közelmúltban döntött arról, hogy huszonnégy milliárd forinttal támogatja a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Modern Városok Programhoz kapcsolódó fejlesztéseit. Az elsődleges cél a PTE-n tanuló külföldi hallgatók létszámának megduplázása, így 2020-ra ez a szám meghaladhatja az ötezer főt, de a kapcsolódó beruházásokból a lakosság és a teljes régió is rengeteget profitálhat.

Mint ismeretes, 2015 tavaszán Magyarország Kormánya és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata együttműködési megállapodást kötött a Modern Városok Program keretében, melynek egyik fontos eleme a minőségi felsőoktatás erősítése. Ennek köszönhetően szerves elemként illeszkedik a programba Magyarország első egyeteme, a Pécsi Tudományegyetem, melynek továbbfejlődését a Kormány egy jelentős támogatással segíti elő.

Földesi Gabriella, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője a kedden Pécsett tartott sajtótájékoztatón elmondta: „A Pécsi Tudományegyetem kiemelkedő szerepet tölt be mind a hazai felsőoktatási intézményrendszerben, mind a régió és a város életében. Azt is mondhatnánk, hogy az egyetem Pécs városának ékköve. Fontos hangsúlyozni, hogy ennek a fejlesztésnek az alappillére Pécs Megyei Jogú Város és az egyetem megállapodása, és e fejlesztést a Kormányzat is támogatja. 2016-tól 4,5 félmilliárdos keretösszeggel, 2017-ben 12,3 milliárddal, és az azt követő években is 4 milliárd feletti összeggel támogatja a magyar állam a projekt megvalósulását, amely kapcsán az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviseletében is csak a támogatásunkat tudom biztosítani.” - hangsúlyozta a minisztérium főosztályvezetője.

Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere azt emelte ki, hogy az egyetem Pécsnek az egyik legfőbb erőforrása, amely képes a város mindennapjait a kapacitásaival, kutatóbázisával együtt egy komoly fejlődés irányába terelni. „Hatalmas infrastrukturális és szellemi fejlődés indulhat meg Pécsett a Modern Városok Program keretében megvalósítandó egyetemi fejlesztéseknek köszönhetően, és biztosak lehetünk abban, hogy ez a város javát szolgálja a jövőben” – tette hozzá a polgármester.

Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora történelmi jelentőségűnek tartja a lehetőséget: „A jövőre alapításának 650. jubileumi évfordulóját ünneplő intézményünk ezzel a kormánydöntéssel mérföldkőhöz érkezett, hiszen nem volt még ekkora horderejű fejlesztés a pécsi egyetem történetében az oktatás területén.

Az alapvető cél az, hogy a jelenleg a PTE-n tanuló mintegy 80 ország 2700 külföldi hallgatójának létszámát 2020-ra 5000 körülire emeljük, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a fejlesztésekből a Dél-dunántúli régió, annak teljes lakossága és a magyar hallgatók is rengeteget profitálhatnak.” – hangsúlyozta a rektor.

A sajtótájékoztatón elhangzott, bár elsősorban az orvosképzés az, amely a zászlóshajója lehet ennek a projektnek, hiszen a pécsi orvoskar eddig is rendkívül népszerű volt a határon túlról érkező fiatalok körében, ugyanakkor messze nem csak erre a képzési területre vonatkoznak a tervezett fejlesztések. A nem orvosi egészségtudományi és a műszaki tudományterületek is egyre vonzóbbak a külföldről a hazai felsőoktatás vérkeringésébe bekapcsolódó diákok számára, de nem szabad megfeledkezni a közgazdaság- vagy a társadalomtudományok területéről sem, hiszen a PTE-n e témakörökben is indítanak képzéseket idegen nyelven. Mindezek mellett a Klinikai Központ épületegyütteseit is fejlesztik majd a program során, amellyel három célt érhetnek el egyszerre: a betegek az eddiginél is jobb körülmények között gyógyulhatnak, az orvostanhallgatók a nyugat-európai kórházak színvonalával vetekedő környezetben szerezhetik meg a gyakorlati tudást, ráadásul tovább javulhat a hazai felsőoktatás egyik legfőbb kiugrási pontjának tekinthető orvosi kutatások feltételrendszere. 

Jenei Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem kancellárja kitért rá, hogy valóban óriási lehetőség, de egyúttal óriási felelősség is, ami a Pécsi Tudományegyetem előtt áll a következő években. A kancellár fontosnak tartja, hogy a program a város és a megyei önkormányzat fejlesztési terveivel összhangban valósuljon meg. „Az a feladatunk, hogy a következő években sokkal versenyképesebb egyetemi környezetet hozzunk létre mind hazai, mind pedig nemzetközi viszonylatban.” – foglalta össze a lényeget a kancellár.

Miseta Attila, a PTE Általános Orvostudományi Kar dékánja kiemelte azoknak az egyetemi vezetőknek a szerepét, akik elindították az angol és a német nyelvű orvosképzést, mely megágyazott a mostani lehetőségnek. „A jelenlegi elméleti tömb kétszáz fős évfolyamokra épült, ehhez képest az utóbbi időszakban hatszáz fős évfolyamokat indíthatunk. Ennélfogva az orvosképzés mind infrastrukturálisan, mind az oktatói humánerőforrás tekintetében elérte kapacitásainak határait, így elodázhatatlan az oktatói létszám bővítése, és az infrastrukturális fejlesztés ezen a területen.” – világított rá a dékán.

Decsi Tamás, a PTE Klinikai Központ főigazgatója elmondta, hogy a klinikum mintegy 2500 órával vesz részt az orvosképzésben évente. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy az orvos-beteg-orvostanhallgató találkozások körülményeit javítsák, és olyan feltételeket, környezetet és fejlett orvostechnikai hátteret biztosítsanak a fejlesztéseknek köszönhetően, amely valóban minden szempontból segíti az orvosképzést.

Abban a sajtótájékoztató valamennyi felszólalója egyetértett, hogy a Pécsi Tudományegyetem Modern Városok Program keretében megvalósuló fejlesztéseiből származó előnyöket a hallgatók és az oktatók mellett a régió lakossága is élvezheti majd. Ezen felül a beruházásoknak köszönhetően az építőiparban és a szolgáltatói szektorban egyaránt jelentős fellendülés prognosztizálható, ami rövid távon munkahelyteremtésben, míg hosszú távon a Dél-dunántúli régió felvirágzásában mutatkozhat meg.